Mi az istent csináltam én 2006-ban? Hogy a francba nem hallottam akkor a The Fall (Zuhanás) című filmről? Hova a bánatba figyeltem? Megjelenése után két évvel szerencsére felfedeztem ezt a gyöngyszemet. Jobb később, mint soha.
Az ötéves Alexandria narancsszedés közben esett egy le egy fáról. Egy kórházban tartják, amíg a gipsz nem kerül le a karjáról. A kaszkadőr Roy egy vasúti hídról zuhant le egy filmforgatás közben. A baleset során lebénult férfit ugyanabban a kórházban ápolják, mint a kislányt. Alexandria naponta átsomfordál Royhoz, hogy csatákról és banditákról szóló történeteket hallgasson. Alexandria hihetetlen színes képzeletében a valóság és az öt hősről szóló mese lépésről lépésre keveredik össze. Roy történetének alakjaiként Alexandria a kórház ápolóit, betegeit képzeli el, mígnem magát Royt teszi a mese főszereplőjévé. A férfi elbeszélése és hőseinek kalandja azonban egyre veszélyesebbé válik, míg végül a valóságban is élet-halál kérdéssé komolyodik a kezdetben ártalmatlan mesedélután. Roy ugyanis képtelen elfogadni, hogy nyomorék lett belőle és hogy menyasszonya elhagyta. Öngyilkos akar lenni és a kislányt használja arra, hogy halálos mennyiségű morfiumot szerezzen magának.
A Fall első néhány képsoránál már tudtam, hogy sikerült beletenyerelnem a jóba. Egy torrentoldal top százas letöltései között szúrtam ki a filmet. Dvdrip minőség, sok seederrel, hátha megéri. Két mondatot elolvastam a tartalmából, a plakátja kicsit Dali képeire emlékeztetett: remek, mese lesz, tökéletes. Aztán kiderült, hogy a húszas években játszódó dráma egyszerűen gyönyörű. Az Alexandriát játszó duci Catinca Untaru annyira bájos volt, hogy két perc után legszívesebben elraboltam volna – pedig akkor még Roy meséje el sem kezdődött. Aztán nem kellett, hogy emberrablásig fajulnia a dolognak, eléggé kisgyerekké változtam jómagam is, alig vártam, hogy megtudjam, hogy vajon az öt hős győzedelmeskedik-e.
A Fall, amellett hogy izgalmas kalandfilm és egyben szívszorító dráma, döbbenetesen monumentális látványvilággal rendelkezik. Ritkák az olyan filmek, amiket elég egyszer megnézni, hogy kitörölhetetlenül beleégjen az ember emlékezetébe. Még évekkel ezelőtt, egyszer láttam A sejt című krimi-thrillert. Aki látta, tudja, miről beszélek – nem, nem a főszereplő Jennifer Lopezről! A jelmezek, a díszlet, az egész látvány annyira komplex és lélegzetelállító, hogy a Fall első, mesevilágban játszódó képeinél meglepetésemre azonnal eszembe jutott A sejt is. És láss csodát, mindkét filmet ugyanaz a zseniális rendező, Tarsem Singh jegyzi. (És attól hogy ezt elsőre, magamtól kitaláltam, büszke, első osztályú filmbuzinak képzelem magam).
Aztán arra is fény derült, valószínűleg nem az én hibám, hogy két éve kimaradt a film, mivel nálunk csak 2008 októberében mutatják be, szóval a késésem ellenére, jó vagyok. Egyébként idő közben arra is rájöttem, hogy mit csináltam 2006-ban. Na de az már egy másik mese…
