Jelentem örömmel, megnéztem a Cloverfieldet, ráadásul moziban. Persze úgy keveredtem oda, hogy éppen az ment jókor, mármint az előadásom időpontjában, amire nem volt kedvem bemenni. Hallottam már jót is, rosszat is a filmről, naná, hogy Godzilla feelingem volt végig, de legalább a főszereplő tetszett. Volt olyan ismerősöm, akit zavart a kézi kamera, mivel a kép folyamatos ugrálása miatt nem tudta rendesen olvasni a feliratot. Szerintem meg pont a kézi kamera fűszerezte meg egy kicsit a múvít, mert ugyanolyan jól átjöttek a zöldhátteres dolgok, ötletnek legalább jó volt, ha már az eredetiség nulla pontszámot kapott. A lényeg, hogy ha rendes kamerával vették volna, akkor nulla az egész, így legalább kapott egy kis ’realityt’ a dolog, már amennyire egy földönkívülis, vérengzős, városrombolós, szörnyes, katasztrófás valami bármennyire is tud valóságos lenni. Az effektek tetszettek, csak zugfilmrajongó vagyok, egy ződhátteressel engem simán és olcsón meg lehet vásárolni, egy szar napon meg főleg.
A film egy búcsúztató bulival kezdődök, az arc (aki amúgy cuki és Michael Stahl-David a becsületes neve), Rob ugyanis elhúz Japánba, nagy sárgaföldre dolgozni. A ’dokumentumfilm’ végig veszi a buli arcokat: Rob és legjobb barátja Beth közötti stresszt – ugyanis több van mint barátság, szex is volt, de a szerelem még nem lett kimondva, csak kérdőjelek, kérdőjelek és sértődöttségek hátán. Szóval van benne szerelem is, tiszta univerzális a film. Hirtelen viszont megrázkódik az egész lakás. Földrengés? Frászt! Bombák, becsapódás, sikolyok és para, a Szabadságszobor karmolásnyomokkal leszakított feje bowling golyó szinten söpör végig az utcán. Hatásos. Elindul a menekülés, lassan feltűnik a szörny, célirány a Brooklyn híd, ott kellene kijutni. Persze, hogy beszakadt – szép effekt volt, piros pont. (Legenda vagyokban is szépen megcsinálták a leszakadt hidat…)
Káosz, ugráló kamera, legalább annyira össze-vissza módon ahogy most irkálok. A társaság morzsolódik, négyen maradnak, a cuki srác, egy havercsaj, a kamerás gyerek meg annak a kiszemeltje, Marlena (cseles kapcsolatok vannak kiépítve a filmben). Rob, mivel nem vallott szerelmet és csúnyán köszönt el Bethtől a buli elején, és Beth, aki nem mellesleg, üzent, hogy beszakadta a lakása és vérzik és SOS, szóval mivel mindjárt meghal, a rescue team hegyek, völgyek, bokrok és kis mutáns valamik között elindul. De vigyázat! A pókformájú valamik, ha megharapnak egyszerűen felrobbansz – R.I.P. Marlena.
Igazából azt vártam a filmben nagyon, hogy a csajok mikor veszik le a magas sarkút, mert könyörgöm, abban nem lehet menekülni. Az életben maradt havercsajról egy felhőkarcoló lépcsőinek megmászásakor került le a topánka. Én pedig kilélegeztem és megnyugodtam mindaddig, amíg szegény Bethet megtaláltak egy acélcsővel átszúrtan, de még élve! Halleluja! Csövet kikapják, miközben a military erősen dolgozik a szörny lebombázásán. Ha a kis Godzilla nem hal bele – már pedig nem tette – akkor viszont a várost bombázzák széjjel. Kb mint az Aliens vs. Predator 2 végén. No de Beth jobb,mint egy Duracell nyuszi, egész jól tud mászni, rohanni ahhoz képest hogy lepke módjára volt a földhöz tűzve. Ennek persze örülök, mert drukkolok a vadonatúj szerelmespárnak. El is érik aztán a kimenekítő utolsó helikoptereket az apokaliptikus bombázás előtt. Megnyugszom, hogy akkor kijutnak és akkor így megmagyarázták, hogyan is került ki a ’homevideo’ a katasztrófaövezetből. De nem! A szörny lehúzza a helikoptert – kb mint amikor A kör végén a kislány még kimászik egyszer a tévéből. Ők ezt is túlélik, aztán viszont jön Godzi és bezabálja a kamerás kiccsávót. Rómeó és Júlia még élnek viszont, bebújnak egy híd alá és… nézd meg, hogy mi lett a vége… J
Hát ennyi. Nekem amúgy tetszett kategóriájában, azok akik meg még benn voltak velem a teremben csak horkantottak egy ’ez meg mi volt?’, ’végevan?’ ’meghaltak, baszki???’ értetlenséget. Nekem bejött, jobban, mint a piacszerkezetek óra.
