Másfél évvel ezelőtt a 
KunstHaus Wienben, (az egyik Hundertwasser házban) volt szerencsém látni a svájci H.R. Giger Alien kiállítását. Az airbrush technikával dolgozó, állítom súlyosan sérült, alvászavarokkal küszködő, de annál zseniálisabb Gigernek 1980-ban, a Necronom IV című festménye alapján létrehozott szörny Oscart hozott. Festészeten kívül foglalkozik még bútorok tervezésével és szobrászattal is. A biomechanikus lények mellett obszcenitás jellemző rá. Emlékszem, volt egy képe, amin vagy 20 péniszt és 30 vaginát fedeztem fel. A legjobban persze egy 2 méteres életnagyságú alien szobortól kaptam frászt. Körülbelül lálálázva vágtam át a kiállító termek között vidáman bámészkodva, amikor megfordultam és tőlem 10 centire ott találtam magam a szobor előtt. Az Alien sorozatban használt eredeti maszkok sem voltak semmik, képzelhetitek…
.jpg)
Miért aktuális Giger? Tegnap (is) fáradt voltam, ilyenkor értelmetlen filmeket kell néznem, hogy teljesen leálljon az agyműködésem. Mivel a Step Up 2 tinci-tánci tinglitangli múvit még csak kamerás verzióban találtam meg, a Kaptár 3-at pedig már láttam (az is mekkora egy szar te jó ég!), szóval tegnapra így maradt az Aliens vs. Predator Requiem.
Az első résszel semmi bajom nem volt, mármint azt kaptam, amire számítottam, de most a vártnál sokkal, sokkal szánalmasabbra sikeredett ez az eresztés. A célnak megfelelt, olyan szintre sikerült a vegetációm, hogy szunnyadtam is egyet délután, nagyjából egy időben nagymamámmal, friss is voltam később az éjszakázásra. Aki nem ismerné a sztorit: a predátorok, (a rasztafárik) vadászatot rendeznek x évente a Földön az alienek ellen. A predik most viszont csúnyán elcseszték, mert az egyik hajójukon elszabadult a halál. Hajó lezuhan a földön, kisvárosnak szevasz. Nagyjából ennyi.
Na már most: az Alien sorozatban a legcooltikusabb, azt hinné az ember, hogy már jól begyakorolt jelenet, az a tipikus mennyezetről lelógós, mögötted nyálcsorgatós, majd a füledbe dorombolós alien flörtöléses jelenet legalább fixen fasza lesz….hát tévedtem. Már alapból hatalmas hendikep volt szerintem, hogy űrhajó/földalatti piramisos gépkörnyezet helyett erdőben, városban játszódik a dolog. Persze így olcsóbb volt a forgatás, értem én azt, csak így pont a biomechanikus koncepció veszítette értelmét. Néha komolyan összetéveszthető volt a téma a Cápaember című műremekkel. Azt sem különösebben értettem, hogy a szexi szőke és a srác „románcát” minek kellett beleszőni a történetbe, volt nagy örülés ám, amikor a csajnak kampó lett, meg egy nagyadag baszdmegolás is, amikor a srác erre bosszút akart állni és izmosan el kezdett lőni a szörnyekre szenvedélyes MÁDÖRFÁÁÁÁKÖÖÖÖÖRRRZZZZ ordítás közepette. Most épp azon töröm a fejem, hogy mi volt a film hivatalos mélypontja : „The people are dying. We need weapons” vagy a „The monsters are gone” benyögések.
No mindegy, a lényeg: valami retek szar egy film, de kellenek ezek, hogy jól érezze magát az ember. Pláne ha otthon nézi, és nem veri a fejét a falba, hogy ezért még fizetett is. Akinek meg minőségi szörnyes, félelmes kell, nos annak ott van a Legenda vagyok. Tényleg jó. Kövi „egy_szót_mondok_szánalom”projekt pedig tutira az új Rambo lesz.
Trailer:
