Faludy és Fanni, ill. a köztük lévő korkülönbség keltette közfelháborodástól volt hangos a média jó pár évvel ezelőtt. Magánügyük, persze én is néztem, mint Rozi a moziban, valahol viszont baromira sajnálom, hogy emiatt forgott Faludy közszájon, mert önkénytelenül is – a fiatalabbakban meg főleg – kinevelt a média egy asszociációs láncot: Faludy – Fanni – uramistenvááá reakció – Villon – és igen, csak innen kezdődik a lényeg. A Pokol trilógia a kedvenc könyveim közé tartozik. Úgy foglalnám össze, mint a valóság pokla és a szellem mennyországa. Sírtam is, nevettem is, a legjobban talán az alábbi fejezeten röhögtem könnyesre magam. Hülyén fog hangzani, mert mégis a magyar szépirodalom nagy alakjaira mondom (blablabla), de ezek mekkora arcok voltak, te jóóó ééég! Olvassátok el, okké ez nem vicces videó, nem zenekritika, nem anyázás, nem filmtrailer, valami más, de remélem, tetszeni fog!
Faludy György
A Pokol tornácán
Részlet
Karinthy Frigyes
Az elmúlt század nagy írói közül alighanem Karinthy Frigyes volt az, akinek írásait a közönség előszeretettel olvasta, és ezenkívül szinte minden magyar ember érdeklődött az iránt, hogy Karinthy Frigyes miket mond, és milyen újabb tréfákat eszel ki. Külsőleg Karinthy az első ránézésre, hogy úgy mondjam, nem önmagához, hanem egy mészároshoz hasonlított. De mihelyst megszólalt, arca különös változáson ment keresztül, és hihetetlen vonzerőt árasztott. Amikor először láttam közelről, egy kapuban állt, és becsengetett a házba, mert a záróra éppen elmúlt. Ott állt a kapu előtt, mondhatni ügyefogyottan, mintha a világűrből most hajtották volna a földre, és nem tudja, mihez kezdjen. Pedig a világ sorát és az emberek lelkét jobban ismerte, mint legtöbb kortársa.
Ötleteit kis noteszben jegyezte fel, melyet mindig magánál hordott. Annyi ötlete volt, hogy az ötletek nagy részét nem tudta fölhasználni, és december 31-én új noteszt vásárolt magának, míg a régit – sok száz ötlettel – eldobta. Mondhatni, hogy senki az írók közül ennyi ötlettel és újdonsággal nem rendelkezett, mint ő. Szerencsém, hogy a múlt század harmincas éveinek közepén közel kerültem hozzá, és sok mindent tudok életéről. Olyat is, amit senki nem jegyzett fel, mert túl sok volt a feljegyeznivaló.
Nappal Karinthy kávéházban ült, este pedig rendszerint magántársaságot látogatott. Hogy mikor írt, arról senki se tud, mert senki se látta. A legkedveltebb gyülekezőhely valamennyi közül Tótisz doktor, a nőgyógyász könyvtári szobája volt, a Körút és a Baross utca sarkán, a József körút 53. alatt, az első emeleten. Odajárt a magyar irodalom jelentős része, és a Nemzeti Színház nevesebb színészei, mint Major Tamás és Olti Magda. A könyvtárszobának erkélye is volt; a szoba alatt, a földszinten kocsma. Ha vendég érkezett, Tótisz dobbantott a lábával, és az erkélyről leengedett egy cekkert, melybe a kocsmáros egy hétdecis üveg konyakot helyezett el. Rendszerint csütörtökön vagy a hét végén jártunk fel ide, és mindig reggelig maradtunk.
Karinthy gyakori vendég volt Tótisz házában. Egy alkalommal – 1936-ban lehetett – feleségével és talán tizenöt barátjával ott ült az egyik karosszék mélyén, és órájára pillantott.
- Hét óra van – mondta. – Felhívom Kosztolányit, de nem akarom, hogy megismerje a hangomat. Adjatok egy kavicsot!
A szoba közepén álló díszpálma földjéből kivettünk egy kis követ, és a szomszédos rendelő mosdójában megmostuk. Karinthy szájába vette, és fölhívta telefonon Kosztolányit.
- Itt Kosztolányi Dezső.
- Itt Piré Bihán, az Esztergomi Nőegylet titkára. Szeretnénk fölkérni a nagyrabecsült író urat, hogy tartson előadást nálunk, a nőegyletben. Hölgyek és urak is nagy érdeklődéssel várják érkezését.
- Hát nekem nagy sok dolgom akad, nem tudom hogyan lennék képes eleget tenni kérésének – mentegetőzött Kosztolányi.
- Nagy kár – felelte Piré Bihán. – A hölgyek és urak nagyon szomorúak lesznek, ha meghallják, hogy a nagyrabecsült író úr nem látogatja meg őket. Pedig még száz pengő tiszteletdíjat is tudnánk fizetni…
A száz pengőre Kosztolányi azt mondta:
- Megnézem a noteszemet… Szabad vagyok szombaton, vasárnap… Szabad vagyok egész héten, meg a jövő héten is. Mikor jöjjek?
Megállapodtak a következő szombatban, majd Piré Bihán (Karinthy) azt kérdezte:
- Nem jönne-e el Karinthy úr is a Kosztolányi úrral?
- Dehogynem! – felelte Kosztolányi. – Neki is száz pengőt fizetnek?
- Annyi pénzünk nincs. Megosztjuk. Ötven-ötvenet tudunk adni.
- Nézze – magyarázza Kosztolányi -, én egy szegény újságnál, a Pesti Hírlapnál dolgozom. Karinthy úr egy nagy újságnál, a Pesti naplónál dolgozik, és sokat keres. Adja a borítékot száz pengővel a kezembe, amikor Karinthy úr nem látja…És mi legyen a program?
- Hát úgy gondoljuk, hogy az első részben mindegyik író úr mond egy-egy verset a sajátjából, aztán egy karcolatot, végül pedig egy-egy elbeszélést olvasnak fel műveikből. Ez lenne az első rész.
- És a második? – kérdezte Kosztolányi.
- Ugyanaz lesz még egyszer: vers, karcolat, és novella. A végén pedig kettős jelenet következik.
- Kettős jelenet? Miféle kettős jelenet?
Erre Karinthy kiköpte szájából a kavicsot, és ordítva:
- Bejövünk ketten, te letérdelsz mögém, én leengedem a nadrágomat, és te kinyalod!
Óriási röhögés következett, miután Karinthy ezt mondta, sőt még Kosztolányi is kiröhögött a telefonból, amiből arra következtettem, hogy a tréfát előre megbeszélték egymással.
Folyt köv.
